Akkor érezzük, hogy milyen mélységeket jártunk be az életünk egy időszakában, amikor már tovább tudtunk lépni. Az elmúlt hetekben érzem így, hogy egy 6 éves időszakot zárok magam mögött és adok teret a jelennek és kíváncsian figyelem a jövő lehetőségeit.
Nagy reményekkel költöztem haza Magyarországra 2018-ban, 9 külföldön töltött év után. A kezdeti nehézségek és bürokratikus ügyintézések után kezdett fellendülni az életem és a vállalkozásom, kezdtem itthon is megtalálni a helyem, szárnyaltam. Kitűztem a célokat és arattam a babérokat. Újabb és újabb ötleteim voltak, eseményeket szerveztem, bővítettem az órákat, egyszerre több helyen is oktattam.
Aztán jött egy nagyobb törés a magánéletemben, amit nem akartam elhinni, nem is tudtam róla beszélni, elfojtottam magamban az egészet és kifelé azt mutattam, hogy minden rendben. Egy hosszú kapcsolatnak lett vége, amiről azt hittem örökké tartani fog. Aztán a pandémia állított kihívások elé, korlátozott vagy tilosak voltak azok a tevékenységek amivel foglalkoztam. Nagyon sokat segített a rendszeres napi gyakorlás és meditáció, a légzés technikák. Sokat jártam kezelésekre és terápiára is ebben az időszakban. Hihetetlenül sokat naplóztam és kirándultam, az volt a fő misszióm, hogy jobban legyek.
Mindenkit megviselt ez az időszak, tudom. Sokat beszéltünk erről az online órák előtt, és a masszázs vendégekkel.
Aztán újabb törés történt a nagymamám halálakor. Eddigre már megengedtem magamnak, hogy sírjak, beszéljek a dolgokról és néha szomorúbb napokat is engedjek a korábbi szuper pozitív, életigenlő, “csupaszívszeretet” énemnek.
A munkába menekültem és igyekeztem fenntartani azt a látszatot, hogy minden rendben, business is open, as usual. Mire jött a tavasz, kezdtem kicsit összeszedni magam és pozitívabban látni az életem és a világot, felfedezni a lehetőségeket és nyitni az emberek felé.
Egy külföldi együttműködés is kilátásba került. Egy stúdióban oktathattam a spanyol tengerparton. Elköszöntem mindenkitől, felmondtam mindent és eladtam sok fölösleged holmit. Gyönyörű volt a környezet és közel volt a tenger, hallani lehetett a hullámok morajlását az órák során. Legalább ez kárpótolt a szörnyű üzleti átverés ellenére. Örökre mentem és egy hónap után visszaköltöztem. Azóta is nevetek a naívitásomon, de ha nem mentem volna el, azóta is rágódnék, hogy micsoda lehetőséget hagytam ki.
Ezután 1 hónapot a szüleimnél töltöttem, ami 18 éves korom óta nem fordult elő. Úgy éreztem, hogy ennél már nincs mélyebb pont. Nagyon utáltam magam, hogy belementem egy ilyen kétes együttműködésbe és feladtam mindent, amit felépítettem Pécsett. A tanítványok és a masszázs vendégeim bizalmát, a közösséget.
Bíztam benne, hogy van még remény és visszaköltöztem Pécsre és újra a munkába temetkeztem, egyszerre 3 helyen is dolgoztam. Szinte nem is volt szociális életem, idővel teljesen kiégtem. Közben sokat jártam kezelésekre, hogy meg tudjak bocsátani magamnak. Hogy el tudjam engedni a spanyol kalandokat. A mesteremmel is tudtam gyakorolni egy kurzus erejéig, ez nagyon feltöltött.
Annyi trauma és törés történt velem 2-3 év alatt, mint mással egy évtized során. Fontos volt, hogy felkeljek a padlóról, magam miatt, a családom miatt, akik nagyon aggódtak miattam és nem is tudták hogy segítsenek, hogy vidítsanak fel.
A szüleim 40. házassági évfordulója igazán vidám családi vakáció volt és ez nagyon felmelegítette az összetört, megkeseredett szívem.
Évek teltek el és nem álltam készen kapcsolatra, nem tudtam igazán kötődni vagy kapcsolódni. De éreztem, hogy először saját magamat kell elfogadnom és szeretnem, ahhoz, hogy egy egészséges és harmónikus kapcsolatot tudjak kialakítani egy másik személlyel.
Aztán idővel meg is érkezett ez az energia, ez a harmónia, ez a személy az életembe. Akiben végtelen sok szeretet és türelem van. Aki nagyon sokat harcolt azért, hogy együtt lehessünk. Aki nem adta fel és kitartóan ott volt mellettem és meghallgatott. Akivel azóta is megoszthatom a mindennapjaimat a napfény városában.
A kezdeti kihívások után, miután Szegedre költöztem, újra valami bizonyosságot érzek, hogy az a kert virágzik, amit öntözünk. Az a terület fog fejlődni, amire fókuszálunk. És érdemes meggyászolni a töréseket, érdemes felállni a sebek nyalogatása után, és bízni abban, hogy valami sokkal jobb következik, mint amit valaha el mertünk képzelni. Érdemes dolgozni magunkon és megismerni az árnyoldalunkat is, elfogadni és szeretni azt az oldalt is.
Valahol úgy látom, hogy a törések kellettek ahhoz, hogy változzak és fejlődjek, hogy felNŐjek, hogy tisztábban rálássak magamra és a mintáimra, a meggyőződéseimre és a programjaimra. Az összetört kislányból átalakuljak tudatos nővé. És még mindig van sok munkám azzal, hogy az elméletet gyakorlatba is át tudjam helyezni. 😀
Köszönöm a bristoli és a pécsi tanítványoknak a bizalmat és a kitartó részvételüket az órákon az évek során, a barátságukat, a sok szeretetet és a sok beszélgetést a teák körül!
Köszönöm a barátoknak a türelmet és hogy azt a sok panaszt végighallgatták,- olvasták, ami belőlem áradt. Hogy fogták a kezem és tartották bennem a lelket.
Köszönöm a családomnak, hogy végig mellettem álltak, még akkor is, amikor teljesen bezárkóztam és mindenben kerestem a hibát. Annak ellenére is, hogy földrajzilag távol vagyunk egymástól.
Kihívások és törések biztos ezután is lesznek, de már sokkal jobb a megküzdési stratégiám, mint korábban. Úgy érzem szeretném kutatni ezt a területet, hogy másoknak is tudjak segíteni felállni a padlóról.
